Nagyot ment a táncoló Zacher Gábor a Hungaroringen – videó
Igazi partihangulatot csináltak a kollégáival a mentőállomáson.
Igazi partihangulatot csináltak a kollégáival a mentőállomáson.
A toxikológus szakember szerint nem szerencsés arra ösztönözni a fiatalokat, hogy több bort igyanak. Véleményét azzal kapcsolatban fejtette ki, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa most indít egy komoly belföldi promóciós projektet, melyben a fiatalabb fogyasztókat ösztönözik, hogy borászati termékeket fogyasszanak.
A toxikológus maga is szokott futballmérkőzéseken mentősként dolgozni. Szerinte az orvosoknak azonnal a pályára kellett volna rohanniuk, amikor látták, hogy baj van.
Sajnálja, hogy a kannabisz magyarországi bevezetését még az előző kormányzati ciklusban lesöpörték az asztalról.
Sokan memóriajavítókkal, stimulánsokkal, érzelmiállapot-javítókkal igyekeznek pótolni a mentális és fizikai fáradtság miatt kieső erőforrásaikat.
Csak egy stampó minden nap.
A toxikológus szerint az alkoholistákra komoly veszélyt jelenthet, ha a kihívás miatt hirtelen megvonják maguktól az italt.
Szoboszlai Dominik autogram-osztogató körét kísérte végig fotósunk a Szerbia ellen 2-1-re megnyert budapesti Eb-selejtezőt követően. Volt, aki a lelátón táblát feltartva kérte a mezét, Zacher Gábor addiktológus azonban egyenesen a pálya mellől lőtt egy szelfit vele. Vagy Szoboszlai lőtt Zacherrel?
Hónapok óta hiánycikk az alkoholizmussal küzdő szenvedélybetegek számára kifejlesztett tabletta a hazai patikákban, miután minőségi hiba miatt visszavonták a teljes készletet. Alternatív gyógyszer nincs, így a betegek külföldről tudják csak beszerezni - írtuk augusztus 21-én. Most a forgalmazó közölte lapunkkal, hogy a gyógyszerhiány az új gyártási tétel beérkeztével, várhatóan szeptemberben szűnik meg.
Rettegünk a kábítószertől, de orrspray-, hashajtó- és altatófüggőből is lényegesen több van Magyarországon – és akkor még nem beszéltünk az alkoholról, a dohányzásról és az internetről. De mit kellene tenni, hogy a magyarok ne haljanak bele az addikcióikba, a mentális problémáikba és a megelőzhető betegségekbe? Közéleti podcastunkban Zacher Gábor toxikológust kérdeztük.
A Loki csapatkapitánya gólöröm közben szenvedett balesetet, hordágyon vitték le a pályáról.
Szoboszlai-mezért könyörgő gyerekek, lazán terpesztő Kleinheisler, összecsukló Sallai, és a 12. csapattag, aki nem Orbán Viktor. Nézze meg a hétfői magyar–bolgár Eb-selejtezőn készített képeinket!
Évek óta emelkedik a piacon lévő marihuána hatóanyag-tartalma, amely egyes szakértők szerint a függőségek kialakulásának veszélyét is növeli. Miközben Amerikában és Európában enyhülnek a fűfogyasztás szabályai, nálunk a hatóságok energiáját lekötik a „fogyasztással kapcsolatos bűncselekmények”, vagyis az esetek túlnyomó részében az illegális kereskedelemből hatalmas hasznot húzó nagy halak helyett az egyszerű füvezőket kapják el.
Próbavásárlásokkal buktatja le a NAV az Elf Bar terjesztőit, Budapesten összesen 30 ezer terméket foglaltak már le 135 millió forint értékben. Az akciókban már négy illegális kereskedő került őrizetbe. Ilyet birtokolni, fogyasztani is szabályellenes, és a határon sem lehet áthozni.
„Régen azt mondtuk a dohányos fiataloknak, hogy ha dohányzol, büdös leszel. Ezt a mondatot sutba dobhatjuk” – mondta a toxikológus.
Rizikócsoportba tartozik, és a munkája miatt is jobbnak látta, ha biztosra megy a negyedik vakcinával. A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa azt is hangsúlyozta, hogy akit tavaly tavasszal oltottak be a 2. oltással, az majdnem ugyanolyan védtelennek számít, mint akit egyáltalán nem oltottak be.
A fóti orvos egyelőre dolgozik, ám a későbbiekben még indulhat ellene eljárás.
Addig nem lát erre reményt, míg a miniszter máshogy nem áll a kérdéshez.
Az egészségügyben most nincs akkora terhelés, mint a harmadik hullám alatt volt.
A toxikológus szerint Orbánék tehetnek arról, hogy az emberek már nem hisznek a járvánnyal kapcsolatos információknak. Azt pedig nem tudja, hogyan tudna a kormány elszámolni a 32 ezer Covid-halálesettel.